Komposztálás Napja a HungaroMetben

Author: HungAIRy Mon, 10/21/2024 - 11:37

Október 10-e a Komposztálás Napja. Ennek apropóján iskolás csoportokat látott vendégül a HungAIRy LIFE IP a HungaroMetben. A 2., 3., 4. és 6. osztályos kicsik és nagyok mindent megtudhattak a komposztálásról, a komposztálható növényekről, szerves anyagokról és hulladékokról, illetve megismerkedhettek a humuszban élő állatokkal. Emellett lehetőségük volt megnézni „A varázslat neve KOMPOSZT” című interaktív kiállítást is.

A komposztálás a szerves anyagok olyan irányított, levegő jelenlétében történő lebomlása, amely során mikroorganizmusok közreműködésével a növények számára értékes ásványi anyagokat tartalmazó humusz keletkezik. Egy kis odafigyeléssel bárki kiveheti a részét a természet körforgásának elősegítéséből, ezzel is óvva a környezetet az elszállításra kerülő hulladékok – melynek kb. 17 százaléka biohulladék, azaz komposztálható anyag – okozta szennyezéstől.

A HungAIRy projekt a kezdetektől fogva egyik fő témájának és üzenetének tekinti a komposztálás népszerűsítését, a szemléletformálást. Számos akcióval, rendezvénnyel, komposztkeret-osztással, oktatásokkal „üzenik” a lakosságnak, hogy a komposztálás hasznos és fontos dolog, illetve kitűnő alternatívát nyújt a tüzeléssel szemben. Ha a megszáradt zöldhulladékot nem elégetik, hanem komposztálják, máris hozzájárultak a környezetünk tisztább, jobb levegőminőségéhez; emellett a talajnak is „visszaadják” azt, ami belőle származik, ezzel is segítve a természet körforgását.

A Komposztálás Napja alkalmából tartott egész napos rendezvényt a HungAIRy csapata a HungaroMet székházában, ahol számos iskolás csoport – 2., 3., 4. és 6. osztályosok – tanulhattak játékos formában a komposztálásról.

A csoportok óránkénti váltásokban hallhattak hasznos információkat a komposztálható növényekről, szerves anyagokról, hulladékokról és lehetőségük volt megvizsgálni és összehasonlítani, hogy milyen apró élőlények élnek a humuszban, illetve az erdei avarban. A megfigyelésben nagyító és mikroszkóp is segítette őket.

Volt egy asztal, ahol komposztálós memóriajátékkal játszhattak a gyerekek, illetve egy másik „állomáson” az általuk kihúzott kártyákon szereplő dolgokról kellett eldönteniük, hogy komposztálhatóak-e vagy sem.

A rendezvény fő attrakciója azonban egyértelműen „A varázslat neve KOMPOSZT” interaktív kiállítás, mini-installáció volt, ahol az iskolások – egy rövid mesét, történetet meghallgatva – végignézhették a komposztálás menetét, folyamatát.

A gyerekek nagyon lelkesek, érdeklődők és aktívak voltak, sokat kérdeztek és rengeteg információval – illetve szemléletformáló ajándékokkal – gazdagodva tértek haza.

A foglalkozásokat Szmoradné Tóth Erika és Piller Enikő tartotta és koordinálta.

Az eseményen a Grosics Gyula Katolikus Sport Általános Iskola, illetve a Svábhegyi Jókai Mór Általános Iskola és Német Nemzetiségi Általános Iskola diákjai vettek részt, összesen 105-en.

A mini-kiállítást a HungAIRy Miskolc készíttette.

További infók, ingyenesen letölthető anyagok és kiadványok a komposztálásról: http://www.hungairy.hu/komposztalas

Szemléletformáló videók gyerekeknek és felnőtteknek: https://www.youtube.com/@hungairy