2020 áprilisa volt a harmadik legszárazabb 1901 óta

Szerző: OMSZ 2020. 05. 11. 22:12

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előzetes adatai alapján 2020 áprilisában országos területi átlagban csupán annyi csapadék érkezett, amely a sokévi átlagérték (44 mm) alig 26%-át (11,57 mm) jelentette, ezzel 2007 és 1946 után a harmadik helyre került a legszárazabb áprilisok között az 1901-től kezdődő rangsorban.

Hosszabb-rövidebb csapadékmentes időszakok kialakulása térségünk éghajlatának természetes vonása és szinte minden évben visszatér kisebb-nagyobb területi kiterjedésben. Az immár 120 éves idősorban a legszárazabb április 2007-ben volt, majd 1946-ban ezt követően pedig 1939-ben érkezett országosan 10 mm körüli havi csapadékmennyiség, de a közelmúltból 2009, 2015 és 2018 is nagyon száraz volt. Míg 2018-ban a száraz április egyben rekordmeleg is volt, addig idén a havi középhőmérséklet inkább a sokévi átlag közelében alakult a több hullámban érkezett hidegbetörések miatt.

A 2020 március közepétől április végéig tartó túlnyomóan száraz, csapadékban szegény időjárás oka a térségünk felett, illetve tőlünk észak, északkeletre kiépült markáns magas légnyomású légköri képződmények tartósabb fennállásának volt köszönhető. Súlyos szárazság volt ugyanakkor Lengyelországban és Ukrajnában is. Idén hazánkban az április mellett a január volt még csapadékban szegény. A Fertő-tó környékén már a téli hónapok alatt kialakult a meteorológiai aszály és a csapadék ezt a szögletet valahogy később is mindig elkerülte. A Kisalföld mellett Nógrádban és az Alföld északi részén az áprilisi havi csapadék is nagy területen 5 mm alatt maradt (1. ábra), noha helyenként április végén 1 nap alatt a sokévi átlagnak megfelelő mennyiségű csapadék is lehullhatott (Dunavarsány 47,8 mm 2020. 04. 29-én).

1. ábra

Az aszályos időszakok nem csupán a mezőgazdaságban járhatnak negatív következményekkel. Csapadék hiányában a talaj felső rétege gyorsan kiszárad, és a tavaszi hónapokra jellemző élénk szél képes megmozgatni az éppen akkor frissen szántott talajok legfelső rétegét, felkavarja a port a városok utcáin, amely a levegőben lévő szállópor koncentrációját is megemelheti. Az idén korán indult pollenszezon és a szárazság egyaránt kihívás elé állította az allergiával, asztmával vagy más légúti megbetegedéssel éppen most küzdőket.

A HungAIRy LIFE IP projektben részt vevő, a levegőminőség javításáért elkötelezett települések számára a tartósan száraz periódus szintén rossz hírt jelent. Áprilisban ugyan hivatalosan véget ért a fűtési szezon, de a hidegbetörések alkalmával a lakossági tüzelésből származó kibocsátások még növekedhettek. Kedvező körülmény lehetett volna, hogy a tartósan vízhiányos időszak miatt országos tűzgyújtási tilalmat rendeltek el, nem lehetett sehol sem a kertekben zöld hulladékot égetni, továbbá a koronavírus-járvány miatt csökkenhettek a közlekedési és az ipari eredetű kibocsátások. Mindezek ellenére a levegőminőség a szállópor (PM10) tekintetében március és április folyamán nem javult. Az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózathoz (OLM) tartozó mérőállomásokon mért előzetes adatok alapján (2. ábra) több, a HungAIRy projektben résztvevő településen a PM10 napi átlagértékeiben 2020. március 1. és április 30. között többször előfordult határérték (napi átlag PM10: 50mg/m3) túllépés.

Az aszály miatt a PM10 adatokon (2. ábra) a természetes eredetű hazai források hatása látszik, míg március végén a tőlünk keletre fekvő száraz, ugyanakkor erdőtüzek által is sújtott területek felől érkező légmozgások okozhattak jelentősebb szállópor terhelést Magyarországon. Április végén délnyugati irányból, a Szahara felől érkezett térségünkbe jelentős méretű porfelhő.

2. ábra

Ezek a példák arra figyelmeztetnek minket, hogy a kibocsátások mellett a helyi földrajzi adottságok és a meteorológiai körülmények mindig együttesen járulnak hozzá a légszennyező anyagok koncentrációjának hosszabb-rövidebb idejű megnövekedéséhez, melyet a települési levegőminőségi tervek (AQP) felülvizsgálatánál is célszerű figyelembe venni.

További összefoglalót az áprilisi aszályról és a hozzánk érkező porviharokról az Országos Meteorológiai Szolgálat oldalán olvashatnak: 

www.met.hu/ismeret-tar/erdekessegek_tanulmanyok/index.php?id=2808

www.met.hu/ismeret-tar/meteorologiai_hirek/index.php?id=3686&m=2&hir=Porfelho_erkezett_az_Aral-to_kiszaradt_medrebol

Hazánkban a levegőminőség mérését, értékelését az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat (OLM) végzi. Az előzetes adatok a levegőminőségről a levegominoseg.hu oldalon érhetőek el.

 

Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat