Tiszta levegő, tiszta jövő! - Cikksorozat partnereink szemléletformáló rendezvényeiről, akcióiról 4. rész

A HungAIRy LIFE integrált projekt egyik elsődleges célja a szemléletformálás a gyerekek és a felnőttek körében. Számos cikkel, kiadvánnyal, közösségi média megjelenéssel próbáljuk bemutatni, mit tehetünk mi, személyesen azért, hogy tisztább és jobb legyen a levegő minősége. Partnereink az online kommunikáció mellett rengeteg rendezvényre, fesztiválra, helyi nevezetes napra települnek ki, ahol játékokkal, fejtörőkkel készülnek a lakosságnak. Emellett az ökomenedzserek óvodákat, iskolákat látogatnak meg, előadásokat tartanak, ahol még közvetlenebbül tudnak a gyerekekkel beszélgetni. Cikksorozatunkban a legsikeresebb, legemlékezetesebb rendezvényeikből válogattunk össze párat, fotókkal illusztrálva. Ma Miskolcról és Pécsről lesz szó.
MISKOLC
Föld Napja
A HungAIRy Miskolc csapata 2023. április 22-én részt vett a Miskolci Állatkert Föld Napi rendezvényén.
Az ökomenedzserek 2 sátorral fogadták a látogatókat. Az egyiknél a komposztálás hasznosságát, folyamatát és a HungAIRy program keretében ingyenesen igényelhető komposztkeretet mutatták be az érdeklődőknek, emellett lehetőségük nyílt ezek igénylésére is. A gyerekeket játékokkal, gilisztabábokkal és „giliszta-futtató” versennyel várták.
A másik sátornál a város PM monitoring hálózatával, a hozzá kapcsolódó pmmonitoring.hu honlappal és applikációval, a hálózatot alkotó mérőegységgel ismerkedhettek meg a látogatók, valamint tájékozódhattak az aktuális levegőminőségi állapotról is.
A demonstrációs mérőegységnél és a nagyméretű labdás (amelyek a PM részecskék nagyságát mutatták meg arányosan) játéknál szemléltették a porszámláló szenzor működését. Nagyon népszerű volt Dr. Szenzor szelfi figurája is, amelynél kicsik és nagyok egyaránt fotózkodhattak.
Volt egy levegőminőségről szóló kérdőív, amelynek kitöltéséért ajándék járt, a szórólapokról pedig az égetés káros hatásairól és tilalmáról, a helyes fatüzelésről, a komposztálásról, valamint a PM monitoring rendszerről, a honlapról és az applikációról bővíthették tudásukat az érdeklődők. A nap folyamán több mint 1000 fő (ebből kb. 400 gyerek) látogatott ki az Állatkertbe.
A Föld Napjához Facebook esemény, kisvideó és számos beharangozó poszt készült; a rendezvény kisfilmje pedig elérhető a YouTube-on.
Miskolc Város Napja
2024. május 10-én a Szent István téren megrendezett Miskolc Város Napjára is két sátorral települt ki a HungAIRy. A rendezvényről saját fotósorozat, élő bejelentkezős videó, illetve kisfilm is készült.
Összesen 490 látogató (ebből kb. 250 gyerek) érdeklődött a projekt és a szemléletformáló kiadványok, játékok iránt.
“A varázslat neve: KOMPOSZT” mini tárlat
2024. június 7. és 14. között Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának aulájában a HungAIRy Miskolc kiállította „A varázslat neve: KOMPOSZT” elnevezésű, komposztálás témájú, környezetbarát anyagokból készült interaktív mini-tárlatát, melyet az Interpret Magyarország Műhely munkatársai készítettek. A megnyitón 40 fő vett részt (tanárok és diákok).
A következő napokban a Fazekas utcai Általános Iskola (20 fő) és a Kossuth Lajos Általános Iskola (20 fő) diákjai és tanárai látogatták meg a kiállítást. „A varázslat neve: KOMPOSZT”-ot november 13-án a Miskolc Szirmai Református Általános Iskolában (357 fő), november 29-én pedig a Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskolában (328 fő) mutatták be a diákoknak.
A komposztálást egy mesével összekötő tárlat igazán népszerű a gyerekek körében. Amikor körbejárják, számos hasznos és érdekes tudással gazdagodhatnak, illetve játékos, interaktív részei is vannak.
A nyitóeseményről 2 kisfilm – egy hosszabb és egy rövidebb – is készült, amelyeket itt és itt lehet megnézni.
PÉCS
Tour de Hongrie
A 2023-as Tour de Hongrie a sorozat történetének 44. versenye volt, amit május 10-14. között rendeztek meg a UCI ProSeries részeként. Ez egy többnapos országútikerékpár-verseny, amely 2023-ban öt szakaszból állt. A befutó Budapesten volt, egy korábbi, a 3. szakasz pedig Pécs városát is érintette. A verseny teljes hossza 879 km, az összesített szintkülönbség 7554 méter volt. A Tour de Hongrie 2023-ban is a Giro d’Italiával párhuzamosan zajlott.
A biciklis közlekedés és az alternatív közlekedési módok népszerűsítése, valamint a projekt szemléletformáló üzeneteinek terjesztése volt a HungAIRy Pécs kitelepülésének célja. Az esemény kiemelkedő sikerét a nagyszámú látogató és az interaktív programok biztosították. Szórólapokkal, matricákkal, kvízzel, totóval és kisfilmekkel készültek a rendezvényre.
A Tour de Hongrie pécsi rendezvényén, 2023. május 12-én kb. 400-500 felnőtt és gyerek vett részt.
Pákolitz Óvoda családi nap
2023. május végén tartották a Pákolitz Óvoda családi napját Pécsen, ahová szintén kitelepültek az ökomenedzserek.
A gyerekek szemléletformálása a tiszta levegő fontosságáról különféle játékos eszközökkel, például színezőkkel, labirintus-játékokkal és kirakókkal történt. Emellett a szülők számára is lehetőség nyílt arra, hogy megismerjék a projekt céljait – személyes beszélgetések és információs anyagok segítségével.
Az esemény sikerességét a családias hangulat és a résztvevők aktivitása mutatta, valamint, hogy a pécsi csapat már visszatérő kitelepülőnek számított a rendezvényen.
Ökováros-Ökorégió Hét
2023. október 16-21. között, az Ökováros-Ökorégió Hetén a komposztálás és egyéb fenntarthatósági témák népszerűsítése volt a cél.
A HungAIRy Pécs szemléletformáló aktivitásai közül a memóriajáték volt a legnépszerűbb. Ez az esemény is nagyon sikeresnek minősült, hiszem az ökomenedzserek közvetlen kapcsolatot teremtettek a lakossággal, és széles körben tudták tudatosítani a fenntarthatóság fontosságát.
Kb. 800-900 felnőtt és gyerek, elsősorban iskolások vettek részt a rendezvényen, amelynek a pécsi Árkád biztosított helyszínt.